2018. január 4., csütörtök

Veresegyházi Medveotthon


A mai bejegyzésben - az állatokhoz tartozó témakörben - egy Magyarországon található helyet, a Veresegyházi Medveotthont szeretném egy kicsit bemutatni. Bár én még nem voltam ott – szóval személyes tapasztalatokat, élményeket sajnos még nem tudok írni  - , remélem a bejegyzés után hozzám hasonlóan más is kedvet kap, hogy egyszer ellátogasson oda.

 



A pest megyei Veresegyházán található Medveotthon jelenleg Közép Európa egyetlen medveotthona. Az Állatvédő Világszervezet és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre, és 1998-ban telepítették át ide az addig Gödöllőn rossz körülmények között élő medvéket. 2009-ben kapta meg az állatkerti minősítést, a 2015-ös adatok alapján pedig Magyarország harmadik legkedveltebb állatkertje.

A név ne tévesszen meg senkit, hiszen a medvék mellett 2000 óta farkasokkal, 2010 óta pedig mosómedvékkel és ormányos medvékkel is találkozhatunk itt. Sőt, jelenleg 2 rénszarvas is él az otthonban.

A megannyi állat mellett programok és szórakozási lehetőségek sora is várja az oda érkezőket. A park területén van játszótér, kismozdony, és látvány lift is. A kisgyerekek számára pedig még járgánykölcsönzőt is biztosítanak ahol kismotor, futóbicikli vagy akár roller közül is lehet választani.

Az egyik legnépszerűbb program kétségkívül a medveetetés. Ugyan a medvék kétnaponta kapnak enni, nagyon örülnek a látogatóktól kapott méznek vagy akár gyümölcsöknek, zöldségeknek is. Erre az éttermeknél kihelyezett hosszú fakanalakkal van lehetőség. Viszont arra felhívják a figyelmet, hogy utána tedd vissza a fakanalat a gyűjtőhelyre, hogy más is meg tudja később etetni őket, illetve otthonról hozott fakanalat ne használj, mert nem biztonságos.

Mindezek mellet még arra is van lehetőség, hogy esetleg a kutyánkat is magunkkal vigyük a kirándulásra. Viszont arra nagyon figyelni kell, hogy rövid pórázon tartsuk, és ne engedjük a többi állat közelébe. Ha viszont nehezen tűri a rövid pórázt vagy esetleg ijedős vagy agresszívabb fajta, akkor nem javasolt elvinni őt.

Jegyárakért, nyitvatartásért, és további információkért látogassatok el a Medveotthon honlapjára.


Nem szponzorált bejegyzés!

Az információk forrása: A medveotthon honlapja.
Képek forrása: Google


E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése