Nem szeretem amikor hosszan részletezik azt mit is gondolnak egy-egy könyvről, így én sem fogom ezt tenni. Megpróbálom minél rövidebben, de annál lényegre törőbben leírni, azt ahogyan én látom a helyzetet. Senkit sem szeretnék le vagy rábeszélni egy könyvre, mindenki maga döntse el, hogy neki tetszene vagy sem, az enyém is csak egy vélemény.
Mielőtt még elkezdeném részletezni, hogy mi tetszett vagy nem tetszett, szeretnék kiemelni egy idézetet a könyvből, ami amellett, hogy elgondolkodtató, nagyon megfontolandó is.
A mai nap tanulsága: nem mindenki az, aminek kívülről látszik.
Borító
Az első, amit mindig értékelni
fogok, az a borító. Bárki bármit mond, ez az első amit meglátunk, és akarva akaratlanul de véleményt formálunk, nem csak a kinézetéről, de magáról a
könyvről is. A Könyvmolyképző kiadó megtartotta az eredeti borítót. Kétségkívül
jól döntöttek, egy könyvesbolt polcán figyelemfelkeltő főleg a nőknek, plusz
pont még, hogy a srác arcát az olvasó képzeletére bízza, ha sok minden mást nem
is.
Vélemény
Penelope Ward az az író, akinek
nagyon szeretném szeretni az írásait, nem tudom miért mert szinte semmit sem
tudok róla, lehet hogy csak a neve miatt de szimpatikus. Olvastam az első
könyvét is ami hazánkban úgyszintén a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg.
Akárcsak ezzel a másikkal is úgy jártam, hogy bár voltak benne jó pillanatok,
szösszenetek, egyszerűen nem késztet arra, hogy minden áron olvasni akarjam,
mindent félre rakva/dobva. Pont ezért sok ideig tartott még végeztem vele.
Nyilván hozzá tartozik, hogy a főszereplő lány Nina, nem volt szimpatikus, nem
utáltam vagy gyűlöltem, és nem is a pánikbetegsége miatt, csak képtelen voltam
vele akárcsak egy kicsit is azonosulni, barátként, vagy akárcsak szimpla
ismerősként tekinteni rá. Egy fokkal talán jobb Jake karaktere, kedvelhető, sőt
szinte már-már szerethető is, csak, megint az a csak vagy de. Valószínű a
piercingek, meg a tetkók miatt nagyon sokszor Rule jutott eszembe (egy másik
férfi főszereplő egy másik (nagyon jó) könyvből) és nagyon sajnálom, de amíg az
egyikbe belezúgsz, a másikat inkább csak kedveled, és mint az előbb is
említettem Jakere az utóbbi az igaz. Azonban nagy előny a kettős nézőpont,
jobban érthetőek a helyzetek, hogy melyikük mit miért csinál. Emiatt pedig
megint csak Jake felé dől a mérleg. Mind a két főszereplőt próbára teszi az élet,
ki így-ki úgy küzd meg a démonaival. Nina egyik akadálya – a pánikbetegség – a
fülszövegben említésre is kerül, míg Jakeé az előszó alapján sejthető. Nem
lepődtem meg amikor kiderült, hogy mit rejteget, pedig nem olvastam előre, vagy
utána.
Aztán van egy pár
mellékszereplőnk is, amolyan kirakat figurák ők, vannak, csak hogy legyenek. A
két lakótárs neve eszembe se jutott, pedig pár perce raktam le a könyvet, így
vissza kellett keresnem. Tarah és Ryan. Ryan elvileg Nina bátyjának a legjobb
barátja és Ninának bátyja helyett is bátyja, ez nem igazán érzékelhető, tekintve,
hogy alig szólnak egymáshoz, közös „jelenetük” sincs sok. Ryan-nek egy fontos
szerep jut, az pedig a feszültség keltés. A túlféltést meg is értem, ha
valakinek tényleg a barátja vagy, de ez a szoros barátság, már már
testvéri viszony (nekem) nem érződött a lapokon át. Tarahról pedig megtudtuk,
hogy Ryan barátnője és fodrász.
Egyetlen egy értékelhető
mellékszereplőnk van, ő pedig Skyler. Őszintén sajnáltam, hogy a karaktere nem
szerepelt sokat, dobhatott volna többet a könyvön, mert amikor ő megjelenik
akkor nem marad kimondatlan semmi.
Felismerem, ha látok egy földre szállt angyalt? Az biztos, hogy nem arra számítottam, hogy pofán vágással indít.
Lehet, hogy én voltam rossz
passzban mikor olvastam, vagy a hangulatom nem volt megfelelő hozzá, mert
elvárásaim nem igazán voltak, se negatív, se pozitív értelemben. Olyan
hullámvasutazás szerű volt az egész, voltak jól megírt, elkapott pillanatok és
olyanok is, amiket inkább egy wattpados történethez kapcsoltam volna. Kár, hogy
kimaradt Jake első találkozása Nina szüleivel, említve volt ugyan, hogy
megtörtént, de sajnálom, hogy nem lett kibontva számunkra hogyan is reagáltak a
kockára.
A könyvet ugyan nem olvasom el többször,
de az írónőnek szeretnék még esélyt adni arra, hogy meglepjen. Végül is három a
magyar igazság.
G
Borító forrása: moly.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése