2018. január 17., szerda

Penelope Ward - Jake megadja magát




Nem szeretem amikor hosszan részletezik azt mit is gondolnak egy-egy könyvről, így én sem fogom ezt tenni. Megpróbálom minél rövidebben, de annál lényegre törőbben leírni, azt ahogyan én látom a helyzetet. Senkit sem szeretnék le vagy rábeszélni egy könyvre, mindenki maga döntse el, hogy neki tetszene vagy sem, az enyém is csak egy vélemény.

Mielőtt még elkezdeném részletezni, hogy mi tetszett vagy nem tetszett, szeretnék kiemelni egy idézetet a könyvből, ami amellett, hogy elgondolkodtató, nagyon megfontolandó is.

A mai nap tanulsága: nem mindenki az, aminek kívülről látszik.
Borító
Az első, amit mindig értékelni fogok, az a borító. Bárki bármit mond, ez az első amit meglátunk, és akarva akaratlanul de véleményt formálunk, nem csak a kinézetéről, de magáról a könyvről is. A Könyvmolyképző kiadó megtartotta az eredeti borítót. Kétségkívül jól döntöttek, egy könyvesbolt polcán figyelemfelkeltő főleg a nőknek, plusz pont még, hogy a srác arcát az olvasó képzeletére bízza, ha sok minden mást nem is.


Vélemény
Penelope Ward az az író, akinek nagyon szeretném szeretni az írásait, nem tudom miért mert szinte semmit sem tudok róla, lehet hogy csak a neve miatt de szimpatikus. Olvastam az első könyvét is ami hazánkban úgyszintén a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg. Akárcsak ezzel a másikkal is úgy jártam, hogy bár voltak benne jó pillanatok, szösszenetek, egyszerűen nem késztet arra, hogy minden áron olvasni akarjam, mindent félre rakva/dobva. Pont ezért sok ideig tartott még végeztem vele. Nyilván hozzá tartozik, hogy a főszereplő lány Nina, nem volt szimpatikus, nem utáltam vagy gyűlöltem, és nem is a pánikbetegsége miatt, csak képtelen voltam vele akárcsak egy kicsit is azonosulni, barátként, vagy akárcsak szimpla ismerősként tekinteni rá. Egy fokkal talán jobb Jake karaktere, kedvelhető, sőt szinte már-már szerethető is, csak, megint az a csak vagy de. Valószínű a piercingek, meg a tetkók miatt nagyon sokszor Rule jutott eszembe (egy másik férfi főszereplő egy másik (nagyon jó) könyvből) és nagyon sajnálom, de amíg az egyikbe belezúgsz, a másikat inkább csak kedveled, és mint az előbb is említettem Jakere az utóbbi az igaz. Azonban nagy előny a kettős nézőpont, jobban érthetőek a helyzetek, hogy melyikük mit miért csinál. Emiatt pedig megint csak Jake felé dől a mérleg. Mind a két főszereplőt próbára teszi az élet, ki így-ki úgy küzd meg a démonaival. Nina egyik akadálya – a pánikbetegség – a fülszövegben említésre is kerül, míg Jakeé az előszó alapján sejthető. Nem lepődtem meg amikor kiderült, hogy mit rejteget, pedig nem olvastam előre, vagy utána.
Aztán van egy pár mellékszereplőnk is, amolyan kirakat figurák ők, vannak, csak hogy legyenek. A két lakótárs neve eszembe se jutott, pedig pár perce raktam le a könyvet, így vissza kellett keresnem. Tarah és Ryan. Ryan elvileg Nina bátyjának a legjobb barátja és Ninának bátyja helyett is bátyja, ez nem igazán érzékelhető, tekintve, hogy alig szólnak egymáshoz, közös „jelenetük” sincs sok. Ryan-nek egy fontos szerep jut, az pedig a feszültség keltés. A túlféltést meg is értem, ha valakinek tényleg a barátja vagy, de ez a szoros barátság, már már testvéri viszony (nekem) nem érződött a lapokon át. Tarahról pedig megtudtuk, hogy Ryan barátnője és fodrász.
Egyetlen egy értékelhető mellékszereplőnk van, ő pedig Skyler. Őszintén sajnáltam, hogy a karaktere nem szerepelt sokat, dobhatott volna többet a könyvön, mert amikor ő megjelenik akkor nem marad kimondatlan semmi.

Felismerem, ha látok egy földre szállt angyalt? Az biztos, hogy nem arra számítottam, hogy pofán vágással indít.

Lehet, hogy én voltam rossz passzban mikor olvastam, vagy a hangulatom nem volt megfelelő hozzá, mert elvárásaim nem igazán voltak, se negatív, se pozitív értelemben. Olyan hullámvasutazás szerű volt az egész, voltak jól megírt, elkapott pillanatok és olyanok is, amiket inkább egy wattpados történethez kapcsoltam volna. Kár, hogy kimaradt Jake első találkozása Nina szüleivel, említve volt ugyan, hogy megtörtént, de sajnálom, hogy nem lett kibontva számunkra hogyan is reagáltak a kockára.
A könyvet ugyan nem olvasom el többször, de az írónőnek szeretnék még esélyt adni arra, hogy meglepjen. Végül is három a magyar igazság.
G

Borító forrása: moly.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése